A HelloWorlddel táborozó gyerekek a világűrt is megcélozták

Budapest, 2019. augusztus 26. - Több mint 140 táborozó, javarészt 10 és 14 év közötti gyerek csatlakozott idén nyáron a HelloWorld programjaihoz. A Budapesten és Balatonlellén, összesen 5 turnusban megszervezett táborok 6 tematikával foglalkoztak: robotprogramozás, Minecraft, Unity, videózás, társasjáték-tervezés és a világűr. A táborok zárásaként a gyerekek a világűrt is megcélozták, hiszen 20 000 méter fölé emelkedett a táborban épített kísérleti ballon.

A HelloWorlddel táborozó gyerekek a világűrt is megcélozták

Az immár öt éves múlttal rendelkező HelloWorld új fejezetet nyitott a hazai informatika és természettudomány oktatás fejezetében, elindította ugyanis első táborát, amelyet kifejezetten az űrtechnológiáknak szentelt. A hazai szakemberek által összeállított program során a táborozók megépíthették és programozhatták saját marsjáró robotjukat, a kihelyezett távcsövekkel pedig megtekinthették a közeli égitesteket is. "A tábor főattrakciója természetesen annak a meteorológiai ballonnak a megépítése volt, amit a sztratoszférába is felengedtünk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai támogatása nagy segítség volt, de még így is szükség volt szerencsére is, hogy a Balatont is átszelő ballon földre visszaszállt egységét egyben megtaláljuk." - mondta Molnár József, a HelloWorld táborok szakmai vezetője, a PC World főszerkesztője.

A 10-14 éves gyerekek segítségével épített ballon augusztus 14-én indult Balatonlelléről. Útját az Országos Meteorológiai Szolgálat segített figyelemmel kísérni. Több mint 9000 méter magasságban járt már, amikor átrepült Balatonföldvár felet. A Tihanyi-félsziget felett 10 ezer, Balatonfűzfő felett pedig már 18 000 méter magasan szállt, míg végül Berhidánál átlépte a 20 kilométeres magassági határt, ezzel hivatalosan is elérte a világűr szélének nevezett sztratoszférát! Szenzorok segítségével folyamatosan mérte az aktuális hőmérsékletet, páratartalmat és légnyomást, majd a ballon kidurranása után, a mérőeszközök sértetlenül landoltak egy magyaralmási szántóföldön. A mért adatok és felvételek kiértékelése jelenleg is zajlik.

A Project029 Media and Communications Kft.

A korábban IDG Hungary néven ismert médiavállalat, az ország legnagyobb informatikai kiadója 2012 novembere óta új néven, független magyar tulajdonban lévő cégként folytatja munkáját. A Project/029 az amerikai IDG kizárólagos magyarországi licencpartnereként egyedülálló módon az IT lappiac minden szegmensét lefedő portfólióval képviselteti magát: a B2B informatika iránt érdeklődők ugyanúgy megtalálják a számukra érdekes és releváns tartalmakat, mint a gamerek, a techvilág iránt érdeklődők, a Mac-fanatikusok vagy az új telefonok és kütyük hívei.

A Project/029 különböző csatornáin - online, digitális és nyomtatott magazinjaival, illetve konferenciáival és eseményeivel - havonta egymillió techfelhasználót ér el.

A kiadói tapasztalatokat felhasználva a vállalat immár ügynökségi feladatok elvégzésével is segíti partnereit sikereik elérésében, a website fejlesztéstől, eDM kampányokon keresztül, a közösségi média stratégia kialakításáig.

további információk:

Kovács Judit, Project029 Media and Communications Kft.

e-mail:jkovacs@project029.hu

mobil: (06) 70 540-3322

Lépjen kapcsolatba velünk

Kapcsolat

Project029 Magyarország Szolgáltató Kft.
Kiadó címe: 1065 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 59. II/9.

Ügyfélszolgálat

Sajtókapcsolat